Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Konami legfrissebb közleménye szerint február 29-re várható a kissé felemásra sikeredett NeverDead második letölthető tartalma, amely egyszerűen és nagyszerűen a NeverDead Expansion Pack Volume 2 címet kapta a keresztségben. A kiegészítő többek között elérhetővé varázsolja Chief Sullivan karakterét, akivel három új kihívást élhetünk majd át az Egg Hunt, a Fragile Alliance és az Onslaught nevű pályákon, érdekessége pedig, hogy lényegesen másképpen áll a démonvadászathoz, mint azt Bryce oldalán megszokhattuk
A DLC csomag mindemellett két teljesen új kosztümöt is elérhetővé varázsol a játék hőse, Bryce Boltzmann részére, ám arról a Konami egyelőre nem beszélt, hogy pontosan miféle küllemekről is van szó, illetve azok valóban csak külsőleg, netán valamiféle plusz tulajdonságokkal is „megszépítik” majd a groteszk főszereplőt.
A NeverDead első letölthető kiegészítője egyébiránt a mai napon vált elérhetővé mindenki számára, amelyben szintén egy új játszható karaktert, Nikki Summerfieldet érhetjük el három új kihívás keretein belül, de egy vadonatúj pálya és néhány Bryce-nak szánt öltözet is megtalálható a felhozatalában.
braddock
13 éve, 11 hónapja és 2 órájaAz már nincs messze szerencsére!Egész jó a game!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 22 perceNem rossz játék de nem fizetnék még mellé dlc-ért is…