Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A F1-sorozat korunk egyik legsikeresebb versenyjáték-szériájává léphet elő a jövőben, a Codemasters legalábbis mindent elkövet azért, hogy így legyen, hiszen korábbi kijelentéseik szerint egy a FIFA franchise-hoz hasonló nevet szeretnének faragni saját üdvöskéjükből is. A dobogó legfelső fokára való feljutáshoz pedig a Kódmesterek minden ötletet bevetnek, legfrissebb kreálmányuk, hogy olyan DLC csomagokat gyártanak majd alkotásaikhoz, amelyek néhány legendás futamot dolgoznak fel, korhű autókkal, pályákkal és a többi.
Minderről Steve Hood beszélt egy intejú során, aki elmondta, hogy szerinte ezzel igencsak fel lehetne dobni a játékot, hiszen bár az ötlet önmagában nem állná meg a helyét, DLC csomagokként nagyon érdekes és vonzó koncepció lenne például Senna bőrébe bújni és átélni a legendás kilencvenes évek elején megesett futamokat. A fentiek egyelőre még csak terv szintjén léteznek, de ne lepődjünk meg, ha a szeptemberben megjelenő F1 2011-hez olyan letölthető tartalmak kerülnek bejelentésre, amelyek legendás, már-már történelmi futamot adnak hozzá az alapokhoz. Nektek tetszene ez az irány?
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 heteNagyon!
braddock
14 éve, 6 hónapja és 1 heteSzivesen kipróbálnám a régi gépeket!
andrewt
14 éve, 6 hónapja és 6 napjaGT Legends, GP Legends, NFS Porsche alapból ilyesmire épít, és F1 Challenge-hez meg rFactorhoz is rengeteg ilyen kiegészítő készül(t), szóval az igény nyilvánvalóan megvan rá
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 6 napjaJó ötlet. Régen valamelyik fifa-ban is volt ilyen.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteDe X-Boxnál hogyan lehetne ez megoldható? Talán jobb lenne ha beletennék a játékba és úgy lehetne megvenni.
marco
14 éve, 5 hónapja és 1 heteSimán. Nem kell ehhez semmi trükk. A DLC-k jöhetnek boxra is bármikor, sőt be tudnak épülni a játékba szinte észrevehetetlenül. A Mortal Kombat pl már úgy frissít, hogy észre sem veszed, egyszerűen patchelgeti a játékot…
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteDe ha még nincs Livem akkor is működik ??
marco
14 éve, 5 hónapja és 1 heteHa nincs live-od, akkor a dlc-ket sem tudod tölteni. Viszont ezüst tagsága mindenkinek van, úgyhogy szerintem van live-od.🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteakkor valahogy majd leszedem. Azért köszi