Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Turtle Beach kapcsán a legutóbbi hírek egyértelműen a konzolos világról szóltak, hiszen a gyártó érthető okokból az újgenerációs konzolokra helyezte a hangsúlyt, így az Xbox One mellett a PlayStation 4-hez is különféle füleseket dobtak piacra. Nemrég azonban a pc-s Turtle Beach fanatikusok számára érkezett egy jó hír, hiszen elsősorban nekik készült a Turtle Beach Recon 320. Persze ahogy az lenni szokott, ami PC-hez 3,5mm-es csatlakozóval passzol, az okostelefonokhoz és táblagépekhez is illik, bár érthetően nem ezek az eszközök jelentik a fő célközönséget.
A fekete-vörös színekben pompázó headset egyébként igencsak meggyőző Dolby 7.1 surround hangzással érkezik, így fülünk a pálya minden pontján ott lesz. Természetesen a külső zajt is szűri a füles, valamint az sem mindennapi, hogy a későbbiekben bármikor lecserélhetjük a fülpárnákat akár másik színre is. Az említett jack-csatlakozó mellett az USB-szabvány is rendelkezésünkre áll, így minden tekintetben egy komoly fülesről van szó. Az újdonság árát 79,95 dollárra (19 200 Ft) lőtte be a gyártó, ami talán még nem is olyan vészes.
juhaszandor
11 éve, 3 hónapja és 2 napjaHát nem tudom, hogy mennyire vészes ez az ár, nekem egy kicsit sok lenne.
tuttu13
11 éve, 3 hónapja és 2 napjaJónak tűnik, de számomra kicsit ismeretlen márka ez! Én egy Genius G700-at nyúzok. Ez is 7.1 hangzású, zajszigetelő, de rezgős. Én 13K-ért vettem. Nálam az a plafon egy fülesre!
totyak
11 éve, 3 hónapja és 2 napjaValaki mesélje már el, hogy egy 7.1 (vagy akár 5.1) fülesnek tényleg jobb a hangzása használatkor, mint egy sima, mezei fülesnek, vagy ez csak a reklám. Nem tudom elképzelni, hogy hallja ki az ember a 7.1-et, miközben a hangszóró kb. 5 cm-re van a fülétől.
kpal
11 éve, 3 hónapja és 2 napja20k nem vészes 7.1 -el.
1000feri
11 éve, 3 hónapja és 2 napjaVannak az ?igazi? 5.1 fülesek és a szimuláltak.
1. fülenként 3-4 (első ? oldalsó ? hátsó – néha mély) kisebb hangszóró segítségével igyekeznek térhatást varázsolni a fejünk köré.
2. A térhatást úgy érik el hogy úgy modulálják a bejövő jeleket, hogy egy egyszerű sztereo fülest a fejünkre téve is térhatást érezzünk.
tardief88
11 éve, 3 hónapja és 2 napjaÉs szerencsére elég jól csinálják. 🙂 Térhatást szoftveresen is el lehet érni jó eredménnyel.