A PlayStation Eye-ra támaszkodó, tündéri játék központi lénykéje egy aprócska állatka, akivel a gyerkőcök naphosszat vidámkodhatnak, öltöztethetik, kényeztethetik, rajzolhatnak neki és még számtalan szórakoztató dolgot művelhetnek vele. Egy igazi családi szórakozássá nőheti ki magát az Eye Pet, miután huszonharmadikán a polcokra pakolják a rémségesen aranyos produkciót. A Sony London Studio maradandót alkotott, az egyik valaha kitalált/megvalósított legzabálnivalóbb digitális szőrmók született világra a kezeik között. A bevállalósabb, kellő adagnyi infantilizmussal meghintett felnőtt egyedek szintén bepróbálkozhatnak vele, a kiszemelt, játékos hajlamokkal nem rendelkező hölgyekkel is könnyedén elfogadtatható lesz általa a sokat nyúzott, állványon pöffeszkedő fekete szörnyeteg, erre mérget veszünk. Friss trailer jött, ezért szövegeltünk ennyit.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Vannak akik a PlayStation 3-on inkább a felnőttes játékokat ontják, arra való tekintettel, hogy nagyrészt úgyis az idősebb korosztály kiváltsága egyelőre a relatív magas árfekvésű Sony konzol. Ezzel szemben vannak olyanok is, akik kimondottan eleve agresszív játékokat tettek jégre a gyermeteg móka kedvéért, máris tudunk egy ilyen példát mondani, rögtön házon belül a Sony brit szárnyánál. Az Eight Days-t és a The Getaway 3-at söpörték félre, hogy a casual réteget vegyék célkeresztbe esetünkben az Eye Pet-tel.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteAranyos és szórakoztató a kicsiknek, ugyanazt a technikát használja mint a wonderbook 🙂
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 6 napja😛