Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éppen néhány nappal ezelőtt történt, hogy a tengerentúli internetes áruházak elindították a Test Drive Unlimited 2 előrendelői akcióit, és ezáltal varázsoltak is gyorsan a programhoz egy megjelenési dátumot, ám az csak és kizárólag az amerikai fanatikusoknak szólt. Mivel ez így még testvérek között is igazságtalan lenne, a Namco Bandai úgy gondolta, hogy előlép a háttérből, és kezébe veszi a dolgokat, ennek a következménye, hogy immáron egy hivatalos, Európára érvényes megjelenési dátummal tudunk szolgálni nektek a játékkal kapcsolatban.
Ennek fényében már nyugodtan jegyezhetitek is fel, hogy a február 8-ra esedékes amerikai datálás mellett mi a szokásos három napos csúszással, február 11-én kapjuk meg az autós játékok egyik kiskirályát, így tehát ekkor lesz ajánlatos elindulni a boltokba a program dobozkáiért. Ha azonban az emberi faj lusta ágából kerültünk ki, megtehetjük, hogy már most előrendeljük a második Test Drive Unlimited-et, lévén az európai boltok és digitális disztribúciók is megkezdték jobbnál jobb akcióikkal teletűzdelt előrendelési programjaikat, tehát érdemes körülnézni, hátha kifogunk néhány plusz autót vagy egyebeket. Megjelenés – még egyszer – itt az öreg kontinensen február 11-én, PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.
kpal
12 éve, 3 hónapja és 6 napja1 az egy jobban tetszett 😎