Nagyjából ugyanekkor fog napvilágot látni egyébként a Windows XP operációs rendszer kifejezetten Athlon 64 processzorokra fejlesztett új verziója is, melynek fejlesztése jelenleg gőzerővel folyik.
Az Advanced Micro Devices féle 64 bites technológiákat támogató új operációs rendszereink komoly teljesítményt és rugalmasságot biztosítanak majd a felhasználók számára, akik ugyanazon gépeken minden további nélkül futtathatnak majd 32 bites, illetve 64 bites alkalmazásokat – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Microsoft egyik munkatársa. Ismeretes, hogy a Sun Microsystems az elmúlt héten jelentette be, hogy hamarosan ki fogja adni Solaris operációs rendszere 64 bites AMD processzorokra optimalizált verzióját, a Red Hat pedig hamarosan ugyancsak elő fog rukkolni egy speciális 64 bites Linux szoftverrel. A SuSE Linux kínálatában egyébként már most fellelhető olyan operációs rendszer, mely maximálisan kiaknázza az új AMD processzorokban rejlő lehetőségeket.
A Microsoft munkatársai elmondták, hogy a közeljövőben meg fog jelenni az Intel 64 bites Itanium processzoraira optimalizált Windows Server 2003 szoftver egy a korábbiaknál kedvezőbb áron elérhető új változata. Az idén március óta Enterprise és Data Center verziókban megvásárolható 64 bites Windows Server 2003 legújabb, Standard változatát a Microsoft elsősorban a négy, illetve ennél kevesebb processzorral rendelkező szerver számítógépek piacára szánja.
Ugyancsak ide kapcsolódó hír, hogy a szoftvercég várhatóan még idén decemberben ki fogja adni a Windows XP Service Pack 2-t, vagyis a Windows XP második javítócsomagja a vártnál jóval hamarabb lesz elérhető.
Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
badam10
12 éve, 6 hónapja és 4 órájaIlyen régen adták ki az SP2-t.
Érdekes,azt hitte frissebb javítás