Sőt a játék több része is kifejezetten könnyen hozzáférhető lesz, ugyanis a tegnapi Xbox & Bethesda showcase egyik bejelentése volt, hogy érkezik a legutóbbi három epizód legteljesebb kiadása PC-re és Xbox konzolokra. Ezzel a bejelentéssel a Microsoft ismét közel került a japán stúdiókhoz, akiket évekkel korábban eltántorított magától.
Mind a három játék legteljesebb kiadását kapjuk meg, így a Persona 3 Portable, a Persona 4 Golden, és a Persona 5 Royal lesznek elérhetőek, fejenként százórás játékidővel, szóval unatkozni nem igazán fogunk. Sőt, ez nem minden, ugyanis az összes cím elérhető lesz az Xbox Game Pass szolgáltatásban a megjelenés napjától, így bagóért játszhatunk három kiváló friss megjelenéssel is. Elsőnek a Persona 5 Royal fog debütálni, ez még ebben az évben, október 21-én meg is fog történni.