A játékban helyet kap majd az építkezés is, valamint a szokásos RTS klisék, tehát világmegváltásról itt nem beszélhetünk, viszont a PC exkluzívként elkönyvelendő alkotás 2009 harmadik pénzügyi negyedévében már a boltokba fog kerülni, és a következő fícsörökkel kecsegtet:

– Széleskörű katonai kampány, ahol a játékosok nagy és erőteljes birodalmat tudnak felépíteni maguk köré.
– Háromdimenziós és hiteles stratégiai térkép, valamint szintén hitelesen lemintázott katonai egységek, amelyek az 1350-1650-es években léteztek.
– 26 frakció irányítása, melyek között megtalálhatjuk majd Oroszországot, Lengyelországot, az Észak-Európai Monarchiákat vagy éppen a Litván hercegségeket is.
– Fontos politikai és gazdasági rendszer, amelyek szintén az akkori kor alapján lettek elkészítve, a középkori Európa háborúival egyetemben.
– Több száz játékbeli karakter, akik mind saját és egyedülálló képességekkel lesznek felruházva, és találhatunk köztük uralkodókat, parancsnokokat, papokat, alkimistákat, de még kémeket is. A játékban továbbá híres és valaha tényleg élt személyek is irányításunk alá vonhatóak lesznek.

Nagy vonalakban ezeket ígéri nekünk az Empire: Time of Troubles, amely ugyan nem fog újdonságokkal kecsegtetni, de az RTS fanatikusoknak így is okozhat néhány kellemes percet, főleg a hiánypótló időintervallumával. Ősz tájékán érkezik, addig reméljük még látunk és hallunk is felőle.