Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Véletlenül kiderült az Alan Wake 2 megjelenési dátuma, a címszereplő szinkronszínésze ugyanis egy interjúban elárulta, mikorra számíthatunk nagyjából a Remedy horrorjátékára. Bár ez semmiképp sem jelent valódi megerősítést az Alan Wake 2 megjelenési dátumáról, hiszen hivatalosan nem a fejlesztő Remedy-től származik, azonban az Alan Wake-et alakító szinkronszínész, aki ezt elmondta, elég jó támpontot ad rá.
„Októberben kellene megjelennie, most dolgozunk rajta. Valójában épp a múlt héten jártam Finnországban, ahonnan a Remedy nevű cég származik, csodálatos emberek” – mondta Matthew Porretta, az Alan Wake szinkronszínésze a Monsters, Madness and Magic interjúban, a lenti videóban 16:50-nél.
Mivel Porretta elárulta a megjelenési dátumot, valamilyen reakcióra számíthatunk a Remedy részéről az elkövetkező napokban, ugyanis az év elején a fejlesztő azt mondta, hogy az Alan Wake 2 „játszható az elejétől a végéig”, és azóta az is kiderült, hogy még idén megjelenik.
fighterlaci
2 éve, 8 hónapja és 9 órájaDe király. 🙂 Jöhetne sokkal hamarabb de ez is valami. 🙂
patrik94
2 éve, 7 hónapja és 4 heteKirály, addigra már korán sötétedik, nem kell megvárni az éjszakát a játékkal! 😄
vape
2 éve, 7 hónapja és 4 heteOhhh azt hittem sokkal hamarabb várható. 🙁