Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Slightly Mad Studios és a Bandai Namco bejelentették, hogy igazi sztárversenyzők és tesztpilóták segítségével egy hat részes, élőszerelős autóipari videósorozatot készítenek a Project Cars 2-höz. A Built by Drivers névre keresztelt széria egyfajta dokumentarista jelleggel igyekszik majd összefoglalni számunkra meglepő igényességgel és látványos képsorokkal a játék fejlesztési munkálatainak egyes részeit, az autentikus megoldásokat, valamint azt, hogy a világ legismertebb versenyzői és tesztvezetői miként járultak hozzá a versenyek és az autók vezetési élményének tökéletesítéséhez.
A sorozat első epizódját az alábbiakban már meg is tekinthetitek, középpontjában Chris Goodwinnal, a McLaren tesztvezetőjével, aki többek között bemutatja nekünk, hogy miként is érte el a Project Cars 2-ben azt, hogy a McLaren 720S vezetése valóban olyan legyen, mint a valóságban.
A széria későbbi epizódjaiban megjelenik még egyébiránt Tommy Milner, a Corvette Racing-től, és Vaughn Gittin Jr. drifter legenda is. Maga a Project Cars 2 valamikor idén érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra is.
bvektor
8 éve, 8 hónapja és 3 napjaMár megijedtem, hogy valami élőszereplős story modeot akarnak hozzá csinálni mint az új NFS-ben 😄
rdave
8 éve, 8 hónapja és 3 napjaSzerintem az nem volt vészes. Persze ide felesleges, ez nem ilyen izmozos illegális versenyes cucc, felesleges a sztori.
totyak
8 éve, 8 hónapja és 2 napjaAz mindig jó, ha egy profi hajlandó besegíteni a munkálatokba. Nyilván sokmindent észrevesz, amit a fejlesztők talán nem.
drift3r91
8 éve, 8 hónapja és 2 napjaDe jó ilyet látni. Nagy ugrás nem tudom lesz e az1hez, de látszik az igyekezet, bár olyan setuppal nem semmi élmény az tuti.