Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jelek szerint az elődhöz mérten nem sikerült ugyanazt a sikert produkálnia folytatásával Shinji Mikami legújabb horrorjának, hiszen az első részhez képest a legfrissebb jelentések szerint 75 százalékkal rosszabbul teljesített a The Evil Within 2 a briteknél. Ennek természetesen nem feltétlenül az lesz az oka, hogy a játék rosszabbul sikerült - hiszen az első pontszámok ennek ellenkezőjéről szólnak -, sokkal inkább az, hogy rosszul időzítette a megjelenést a Bethesda, hiszen olyanokkal kellett szembemennie a játéknak, mint a FIFA 18 vagy a Middle-Earth: Shadow of War.
Ilyen kísérők mellett pedig nem meglepő, hogy a játék csak a harmadik helyen tudott nyitni az első héten, miközben 2014-ben az első rész a lista második helyéig jutott ugyanebben az időintervallumban.
1 FIFA 18
2 Middle-earth: Shadow of War
3 The Evil Within 2
4 Forza 7
5 Forza Horizon 3
6 Destiny 2
7 GTA 5
8 Crash Bandicoot N.Sane Trilogy
9 Lego Worlds
10 The Lego Ninjago Movie Videogame
victorhun
8 éve, 3 hónapja és 1 napjaMindjárt megsajnálom őket
direktor
8 éve, 3 hónapja és 1 napjaMajd behozzák pár héten belül.
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 3 hónapja és 1 napjaSokat számít ám az is hogy totális mértékben felrugták azt amiért az elsőt szerettük…
Ez inkább lett egy Open World survival game… az elődje nem erről szólt.
tommy
8 éve, 3 hónapja és 1 napjaNálam megér egy próbát ha jók lesznek a tesztek. De előbb megvárom azokat. 😄
totyak
8 éve, 3 hónapja és 1 napjaAki az elsőt megvette, ezt is meg fogja valószínűleg. Lehet, hogy több idő kell neki, de behozza majd a lemaradást.