Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hiába népszerűek manapság a független fejlesztésű játékok, akadnak ezen a színtéren is kiugró darabok, ilyen volt például az Andrew Spinks által kivitelezett Terraria is, ami rövid időn belül kellemes eladásokat és nagyszerű kritikai sikereket is hozott alkotójának. Vélhetően éppen emiatt, Spinks az RPS magazin munkatársainak nemrégiben egy esetleges folytatással kapcsolatban nyilatkozott, amiről kiderült, hogy elméleti szinten már létezik olyan, hogy Terraria 2, de fejlesztési munkálatai még nem kezdődtek el.
Magyarán Andrew Spinks biztosan elkészíti majd a Terraria 2-t, ami elmondása szerint hasonlítani fog elődjére, de végeredményben mégis más lesz majd. Egyelőre azonban alaposabban még nem tudott elmerülni a munkában, hiszen jelenleg is azzal foglalatoskodik, hogy kiadja az első rész régóta várt 1.2-es frissítését, amire egy, maximum két hónap múlva kerülhet sor.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 2 heteElég jó az első rész is. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan nézne ki a folytatása 😄
marco
12 éve, 3 hónapja és 2 hete16 bitesen…🙂
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 2 heteEz igazán mélyenszántó és bölcs volt -.- 😄
marco
12 éve, 3 hónapja és 2 heteIgyekszem mindig mélyrehatóan megközelíteni a témát.😄
Amúgy elsővel játszottál, vagy csak tetszik?
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 2 heteElső rész nagy élmény volt mert nagyon retro fíling! Tetszene egy új rész!
kpal
12 éve, 3 hónapja és 2 heteJöhet vannak akik még várják 😉
angryknight
12 éve, 3 hónapja és 2 heteén várom a haverokkal sokat elvoltunk az első részel 😄
totyak
12 éve, 3 hónapja és 1 heteElméleti szinten Half Life 3 is van, csak évek óta nem sikerül gyakorlati szintre átültetni.
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 1 hetejó is lenne… steamen is ott vannak a hírek 😛