Elbocsátások a Tomb Raidert fejlesztő Crystal Dynamicsnál is

2009. január 11.
2.3421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A gazdasági világválság hatásai a játékiparba is begyürkőztek, ezt Ti is ellenőrizhetitek, ha visszakerestek hírarchívumunkban.
 

Szinte hetente voltunk kénytelenek arról cikkezni, hogy éppen melyik stúdiónál hány embert rúgtak ki, hogy csökkentsék a kiadásokat. Ez a hét sem alakul másképpen, ezúttal a Tomb Raider szériáról ismert Crystal Dynamicsot érte el a vég. Öröm az ürümben, hogy nem az egész gárdának mutattak ajtót, hanem "mindössze" 30 embernek lett ez a sorsa. A hírek szerint a 30 munkatárs nagy része a vezetőségi tagok közül került ki.

Az eseményeket kiváltó szomorú (egyelőre hivatalosan meg nem erősített) ok pedig az anyacég, az angol Eidos pénzügyi mutatójában és Lara baba várakozáson aluli szereplésében kereshető. A kettő természetesen összefügg, ahogy a hét közepén kiderült az egyszerű rajongók számára is. Az angol kiadó ugyanis közleményben tudatta, hogy hiába értékesítettek körülbelül 1,5 millió példányt a régésznő legújabb kalandjából, ennél valamelyest többre számítottak. Így nem sikerült teljesíteniük az előzetesen 180 millió és 200 millió font közé belőtt éves bevételt, hanem csak 160 és 180 millió font csordogált be hozzájuk, és ennyi eltérés az Eidos pocsék helyzetében nem engedhető meg.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja