Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom megerősítette azokat a korábban felmerült pletykákat, miszerint néhány nappal ezelőtt valóban lába kélt néhány végleges és már eladásra szánt Resident Evil 6 példánynak egy lengyel kereskedőtől, ahonnan ismeretlen tettesek tulajdonították el a zombis alkotás legújabb epizódját. A tetteseket egyelőre még nem sikerült elfogniuk a hatóságoknak, de az eBay kínálatába már most felkerült néhány eltulajdonított kópia, amelyek közül az egyikért közel 1200 eurót kínáltak az elvakult rajongók.
Az alkotás megjelenése csak egy hónap múlva, október 2-án várható, így jogos a Capcom felháborodása az incidens kapcsán, habár azt nem kötötték az orrunkra, hogy mit is kerestek ezek a játékot annál a bizonyos disztribútornál.
A cég hivatalosan is megerősítette a lopást, illetve azt is, hogy az eBay-nek köszönhetően már forró nyomon vannak a tolvajokat illetően, így remélhetőleg hamarosan meglesznek az eltulajdonított példányok is, melyek egyébiránt a németországi PlayStation 3-as Resident Evil 6-ot tartalmazták, tehát valószínűsíthetően a végleges változat egy erősen cenzúrázott verziójáról beszélhetünk.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteAzért ez szép.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteNem lennék meglepve, ha a boltos lenne a főkolompos!😄
raiden
13 éve, 4 hónapja és 2 heteCsak azt lopják el,ami értékes.Megelőlegezték a sikert,tehát tuti befutós lesz a listákon.😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteBravó. Így kell ezt csinálni!😄