Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Régóta tudjuk, miféle aranyat érő gyöngyszem van születőben az elismert Codemasters égisze alatt, és hozzávetőlegesen ugyanennyi ideje meresztjük a szemünket a horizont irányába, hátha még idő előtt belekóstolhatunk a katonás-háborús FPS-be - amely gyanúnk szerint sajátos hangulattal ajándékoz majd meg minket a következő hónapban. Addig is itt az alkalom, hogy behatóbban áttanulmányozzuk a Bodycount játékélményét, ugyanis immáron elérhető a demó verzió
Több ízben is hallhattunk már a hamarosan megjelenő Bodycount demójáról, s észre sem vettük, hogy időközben elérkezett a várva-várt pillanat: a Gamechannel is megerősítheti, él a Bodycount demó – akár már most is letölthetitek az Xbox LIVE Marketplace-ről.
A Guildford Studio fejlesztésében készült Bodycount szeptember 2-án lopja be magát az Xbox 360 és PlayStation 3 platformok szívébe. Addig pedig akár féllábon is kibírjuk a demóval, nemde?
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 6 napjaHad szóljon!🙂
braddock
13 éve, 11 hónapja és 3 heteSajátos hangulat az tuti mert szánalmasan rossz lett!