Egy új tanulmány szerint az agresszív játékok levezetik a stresszt és enyhítik a depressziós tüneteket

2010. július 13.
2.4481
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
A Texas A&M Nemzetközi Egyetem legújabb tanulmánya azt igazolja, hogy az agresszív programokkal játszó felhasználók kevésbé stresszesek és kevésbé hajlamosak a depresszióra.
 

A tanulmány alatt Christopher Ferguson professzor négy csoportra osztotta a túlnyomórészt hispán származású diákokat, akiknek először egy stresszt kiváltó feladatot kellett megoldaniuk. Ezután két csoportnak a Hitman: Blood Money, illetve a Call of Duty 2 termékekkel kellett játszania, a harmadiknak a Madden 2007-el, a negyedik csoportnak pedig azt mondták, hogy technikai okok miatt egyáltalán nem játszhatnak.

Ferguson professzor végül arra a következtetésre jutott a további kísérletek során, hogy annak a csoportnak a tagjai, akik az erőszakos szoftverekkel játszottak, sikeresebben vezették le a feszültséget és kevésbé mutatkoztak rajtuk depresszióra utaló jelek, mint a többieken. A férfi azonban némi fenntartással fogadta az eredményt, mivel csak egy kis csoporttal végezte el a tanulmányt, ezért szerinte nem teljesen mérvadó ez a dolog. Egy másik tanulmány azt mutatta ki, hogy a tinédzserek többségéből nem váltanak ki agressziót az erőszakos játékok. A jövőben sok hasonló vizsgálat fog készülni, hogy vajon az efféle programok milyen hatással vannak az emberekre, de igazából mindig megmarad az a két tábor, amely kiáll a saját álláspontja mellett. Van aki szerint ártalmasak ezek a késztermékek, van aki azt állítja, hogy egyáltalán nem, vagyis nézőpont kérdése az egész.
2 hozzászólás

richie8

12 éve, 10 hónapja és 8 napja

Jó kis teszt volt ez, a saját tapasztalatom hogy meló után hazaérve elkezdek valamin játszani, és szépen elhagyom a munkahelyi stresszt és ellazulok a gép előtt. Nem kezdek még el a szomszédra gránátokat dobálni...

válasz erre

DNS

16 éve, 2 hónapja és 22 napja

Aki nem volt hülye már azelőtt is, az az agresszív játékoktól sem fog meghülyülni...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaglorywebs profiljarDAVE profilja