Az MCV munkatársai szerint a Sony egy alapfelszereltségű PlayStation 3 piacra dobását tervezi, 40 vagy 60 GB-os merevlemezzel, és egyetlen kontrollerrel a dobozban, mintegy 200 font körüli árkategóriában. A Microsoft már egy sokkal korrektebb stratégiát követ az elemzők véleménye alapján, ők ugyanis a Natalt csomagolják majd konzoljaik mellé, és ugyanolyan áron kínálják, mint eddig, tehát konkrét árcsökkentés nem lesz, de az új szerkezetet ingyen kapjuk. A Nintendo Wii-hez sajnos már nem volt elég fantáziájuk, oda csak egy egyszerű mese jutott, a japánok ugyanis szerintük csak úgy lecsippentenek egy keveset a gépezet árából.
Szerencsére a cégek nagyon gyorsan reagáltak a kirobbant pletykákra. A Sony tulajdonképpen szó szerint kinevette a tudatlan elemzőket, míg a Nintendo kis híján egy felháborodott nyilatkozatot adott ki azzal kapcsolatban, hogy semmiféle árcsökkentést nem terveznek ők az idén. Az esetet jelenleg csak a Microsoft nem kommentálta még semmilyen formában, bár ezt a Natallal összecsomagolt konzol variációt már korábban más elemzők is elhintették, így egyáltalán nem volt nehéz dolguk az MCV munkatársainak feldolgozni azokat. Természetesen ettől még nem zárhatjuk ki teljesen, hogy egyik cég sem csökkent árat az idén, hiszen teljesen időszerű lenne.
skyman
15 éve, 8 hónapja és 1 heteLehet h a nagy ráérésbe elkezdtek sörözni, és félre néztek egy két globális számot😄
marco
15 éve, 8 hónapja és 1 heteDe komolyan, vannak akiknek ennyi idejük van és még fizeti is őket valaki. Mindig meglepődök, mekkora okosságok vannak.🙂
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaAzért kicsit nagy árcsökkentés lenne, ha 200 fontért már ekkora tárhellyel rendelkező PS3-hoz juthatna hozzá az ember, nem?