Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nektek is feltűnt, hogy a Ubisoft nem igazán reklámozta a Watch Dogs last-gen verzióit? Nos, lehet, hogy fény derült a rejtélyre, a válasz azonban nem túl biztató. A Watch Dogs megjelenéséig még van hátra pár nap, néhány szerencsés felhasználó azonban már javában csapatja a játékot. Ennek köszönhető az is, hogy a népszerű videomegosztókon sorra tűnnek fel a különféle gameplay videók, amelyek közt akad szép számmal az Xbox 360-as verzióból származó felvétel is.
A környezet közelről vizsgálva elfogadható, az elavult konzoltól természetesen nem is várhatunk többet. Az igazi probléma az objektumok felbukkanásával és részletességével van (Level of Detail), a felvételeken látottak ugyanis egyesek szerint a PlayStation 2 korszakot idézik.
Mások szerint azonban lenyűgőző, hogy a Ubisoft last-gen konzolokra is el tudta hozni az alkotást, amely többé-kevésbé úgy fest mint a konkurens GTA V. A pozitívumok közt említhetjük, hogy a rongybaba fizika kiváló, a játékélmény folyamatos, nincsenek lassulások és a napszakváltások is szépen lettek megoldva.
juhaszandor
11 éve, 7 hónapja és 4 heteNem olyan régen jelentek meg a next gen konzolok, hogy elavult legyen a ps3 és xbox360.
zolika1994
11 éve, 7 hónapja és 4 heteFigyelj, 9 év az informatikában rengetegnek számít, még ha nem is tűnik olyan soknak.
rdave
11 éve, 7 hónapja és 4 heteIgen, plusz ez a generáció tovább volt utód nélkül, mint az előző. Nekem pedig még jó ideig marad is az a gen. 😄
totyak
11 éve, 7 hónapja és 4 heteLehet, hogy elavult az előző generációs kiadás, de azért több ezer warezhuszárnak így is megfelelő, amennyire láttam.
i3eng
11 éve, 7 hónapja és 4 hetenekem aztán tökmindegy, ps3an így is legtöbbet ps2es remakekkel játszok 😄