Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár azt hihetnénk, hogy egy Doom névre keresztelt videojátékot nem igazán lehet elrontani, a legfrissebb hírek alapján azonban úgy tűnik, hogy mégis, a béta alapján ugyanis rengeteg vélemény fogalmazódott meg a rajongókban a Steamen, ami alapján egyelőre a többség egyáltalán nincs lenyűgözve az eddig látottaktól. A béta alapján ugyanis eddig mintegy 12 ezer játékos véleményezte a Doom-ot, ám ennek az óriási tömegnek csak a 37 százaléka nyilatkozott pozitívan róla, a maradék 63 százalék azonban egyáltalán nem volt elájulva a látottaktól.
A negatív vélemények többsége egyébiránt arról szólt, hogy a végeredmény sokkal inkább egy Halo-játék, mint Doom, de sokan kiemelték azt is, hogy bár a játék talán nem lett rossz az eddigiek alapján, ellenben kifejezetten jó sem. Aggódjunk?
marco
10 éve, 3 hónapja és 1 heteNo kérem, hát nagyjából ezért nem írtam meg a zárt bétáról tesztet. 🙂
imperator
10 éve, 3 hónapja és 1 heteÉn nem próbáltam ki, főleg mert nagy eséllyel el sem indulna, de ismerősöm szerint se lett jó. Engem meg így még kevésbé érdekel a játék.
zender
10 éve, 3 hónapja és 1 heteEz nagyon kiemelkedő arányú nemtetszés… 😮
ravor
10 éve, 3 hónapja és 1 heteHát a multis lövöldéje tényleg nem egy kiemelkedő, de én azért még megvárom a teljes játékot, majd az dönti el hogy végülis milyen a cucc 😄
strogg
10 éve, 3 hónapja és 1 heteBenne a Bethesda, innentől erősen lutrinak tekintem 🙂 Az utolsó Bethesda+Id közös alkotás a Rage volt, és finoman szólva nem éppen lett kasszasiker 😄
De a fallout kritikám is erősen él, alapvető dolgok nem működnek, stabilitási gondok és konzol fagyások egy raklap patch után is, nagyon durva bugok tömkelege. Egyszerűen két fallout, egy skyrim ,és egy Rage után nálam nem jó pont ha bethesda valamiben benne van 😄
sarakrael
10 éve, 3 hónapja és 1 heteNekem tetszett, és ha hasonlított is a Halora az nem baj, legalább a PC-sek is megkapják az élményt 😄. Amúgy a Doom 3 multija sem volt egy nagy durranás, lehet itt is inkább a single fog ütni, legalábbis nagyon remélem.
kpal
10 éve, 3 hónapja és 1 heteNekem bejött ,ahhoz képest hogy ennyire soványka béta . Single még dobhat rajta remélem.
totyak
10 éve, 3 hónapja és 1 hetePont ezt írtam én is itt a GC-n Doom gameplay-ek alá, hogy totál Halo az egész és le lettem hurrogva. Erre még legalább 7560-an ugyanezt látták, akik játszottak is vele. Akkor mi van?
5t3v3nk3
10 éve, 3 hónapja és 1 heteEmlékeim szerint a DOOM főleg a Sigle Playerről szólt mindig is, én ennek tekintetében vetettem bele magam a bétába és töröltem le 2 meccs után a fenébe..😄 Még ha Quake Vagy UT lenne a neve… Még akkor is unalmas volt, ez egy 20 éves recept, ma már nem nagyon állja meg a helyét. Egyes meccset tolva jó volt pörgős volt, de a második felétől már unalmas lett.
Reméljük nem a Multival akarják eladni és lesz egy ütős démontrancsírozós, kecskefejű bestiabelezős single is..
Mert ha az is csak ennyit ad majd mint a multi, akkor egy újabb klasszikus brutális megerőszakolásának és leölésének leszünk tanúi…
warriorautobot
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaAkkor már eleve nem a legjobb indulásra számíthat a játék ha ennyire lehurrogták…
tuttu13
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaÉn végig nyomtam a BETA-t és nekem bejött! Inkább Quake 3-ra emlékeztet mint Halo-ra, de nem DOOM-ra az igaz!
A grafika jó, a kivégzések látványosak, a démon brutális, a fegyverek minden játékstílust kielégítenek és a custimize is sokat kínál.
Maga a BETA volt túl kevés! Két pálya és játékmód nem ismerteti, csak enyhe ízelítőt ad a játékról.
Én megveszem és szét kenem a száját a 37%-nak! 😄
Aztán vidót csinálok róla a 63%-nak! NEH!
drift3r91
10 éve, 3 hónapja és 5 napjaNekem is felejtős. Utsó napra még matchmaking is megmacskásodott, csapattársam ellen rakott stb.
Am vadállatul ment, fix 60 persze ez még nem a végleges graf volt csak a netkódot stresszelték az opennel, de nekem nem nyujt annyit mint egy codbo3. Másik 2 haverom nagy quakes-ők megveszik, de szerintük is fölösleges a customization.
drift3r91
10 éve, 3 hónapja és 5 napjaAzért illett volna 😄
Be kell ismerni, hogy aki nosztalgiázni akart volna annak kicsit új.
drift3r91
10 éve, 3 hónapja és 5 napjaez a pálya dolog fura. ha mind a 10 pályán tolhatod megváltozik a véleményed? am 10-1-9 meg ilyen statokkal nyomtam volt 25-4-3 is 😄 (k-d-a)
miertkellettaregbevezetes
10 éve, 3 hónapja és 4 napjaSzerencsére a fostartály multi sosem érdekel. Várjuk a singlet!
tuttu13
10 éve, 3 hónapja és 1 napjaNem változik meg a véleményem! Szimplán csak kevésnek tartottam! (Jóból sosem elég)
Írtam is, hogy megveszem. Tetszett!