Természetesen helyük és jelentőségük a játékvilágban így is megkérdőjelezhetetlen, és feltehetően ezt a pozíciót szeretnék megtartani a jövőben azzal a rejtélyes alkotással, amelyhez gőzerővel keresik a megfelelő embereket. Annyi már biztos, hogy a fejlesztések az EA Salt Lake City stúdiójában zajlanak majd, és a The Sims-sorozatot összehozó brigád is komolyan részt vesz a munkában, természetesen egy halom másik emberrel karöltve, akiket jelenleg is toboroz az Electronic Arts. Az ismert apróságok után tehát tűkön ülve várjuk a bizonyos „áttörő projekt” bejelentését, amelyről jelenleg sejtéseink sincsenek, de annyi szent, hogy nem egy folytatás, hanem valami újszerű darab lesz, amelytől legalább akkora újdonságot várunk, mint a Spore, vagy 10 évvel ezelőtt, a The Sims megjelenésétől.