A Chris Staniforth nevezetű diák sajnálatos halála éppen Xbox-ozás közben érte a fiút, miként a tegnapi hírből ismert 13 éves kislányt is, Anna-Lee-t (akiről a továbbiakban kiderült, igazság szerint nem is játék közben érte a szívroham). A 20 esztendős Chris napi 12 órákat töltött olyan játékok előtt, mint a Halo. Édesapja a következőt fűzte fia halálához:
„Az Xbox-áért élt. Sosem gondoltam volna, hogy ez bármi veszélyt jelentene ránézve.”
„Szülőként azt gondolja az ember, a számítógépes játékokkal való játék nem okozhat semmi kárt nekik, hisz tudjuk, éppen mit csinálnak. A gyerekek országszerte játszanak ezekkel a játékokkal hosszú ideig – nem is sejtik, hogy ez megölheti őket.”
A cikkből kitűnik az is, hogy Chris munkanélküli volt:
„Chris másodpercekkel azután esett össze, hogy elmondta barátainak, furcsa dolgot érez a mellkasában.
A pár a JobCentre épülete előtt beszélgetett, ahol Chrisnek interjúja volt.”
A cikk további részében csupán arról van szó, hogy Chris milyen egészséges volt, tiszta múltú és priuszmentes, apja pedig tisztázta, nem okolja az Xbox konzol gyártóját, hisz nem ők tehetnek arról, hogy a gyerekek olyan sokáig merednek a képernyőkre. Ő pusztán fel szerette volna hívni a figyelmet az efféle játékok veszélyeire.
Akárhogy is, a The Sun ennek révén minden további nélkül felvállalta videojáték-ellenes filozófiáját, méghozzá messzemenő, félrevezető következtetésekre alapozva. A boncolási eredmények kimutatták, hogy Chris halálát trombózis okozta, s a cikk rámutatott, hogy ezt éppenséggel eredményezhette a fiatalember 12 órán át tartó ülő pozíciója a játékok előtt. Kérdem én: vajon hány gyászjelentést közöl le a lap olyan emberekről, akiknél hasonló eredményekkel zárult a boncolási vizsgálat – éppcsak imádtak sokat olvasni, vagy hosszú időket töltöttek az irodai asztal mögött?
A videojátékok rosszak, gonoszak, a The Sun főszerkesztői székében pedig alighanem olyan ember ül, aki sosem tudott nyerni a Call of Duty online harcmezőin.
A The Sun mindig is híres volt égbekiáltó melléfogásairól és hazudozásairól, ez az eset pedig egyáltalán nem mossa tisztára az egyre hiteltelenebbé váló lapot.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteSzarházi senki, aki egy ilyen gyászjelentéses cikket megír. Ferdítenek összevissza. Ahogy írtad is, egy senki. Egyetértek.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteMindig minden játékra rá akarják húzni a vizes lepedőt. Unatkozó megfáradt vénemberek.
marco
14 éve, 5 hónapja és 3 hetePersze. Időről időre meg kell csinálni a műbalhét. Főleg ha valami jól megy. Akkor divatos fikázni.
braddock
14 éve, 5 hónapja és 3 heteMéghogy az xbox a hibás!Pfff……
shade
14 éve, 5 hónapja és 3 heteNa most ezt nem értem, most akkor mégsem xboxozás közben halt meg? Csak mert azt írta éppen interjún volt, vagyis nem játszott éppen…vagy valamit félreértelmeztem?
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteezt én se értem