Tavaly októberben látott napvilágot a játék második része, a hasonlóan töretlen sikerű Uncharted 2: Among Thieves, természetesen kizárólag Playstation 3-ra. S ebből az alkalomból a fejlesztő Naughty Dog egy kis meglepetéssel készült. Speciális multiplayer kiegészítővel. Ami elsősorban egy 5* Xp szorzót jelent, valamint egy különleges ruhát Drake-nek – a fenti képen is azt viseli. Végül pedig több mint 30 fejlesztő fent lesz és lehet velük, avagy ellenük játszani. Arne Mayer és Robert Cogburn ráadásul megfogadták, hogy egy teljes 24 órát lenyomnak. Ugyanis most jön a csavar a dologban. Az ajándékok, csakis a mai napon, azaz Szombaton hajnali 0:01-perctől, 23:59-ig érvényesek. Aki pedig máris csóválná a fejét, ne felejtse el, hogy még mindig Közép-Európai Idő szerint élünk, vagyis nyugodtan vonjon le 9 órát abból, amikor a hírt olvassa. Úgyhogy játékra fel!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kevés konzol játék láttán érezheti magát kutyául az egyszeri PC játékos, hiszen a hőskorban szinte mindenből volt asztali számítógépre is valami igazán húzós cím és még manapság is átportolnak nagyon sok játékot, ha nem is rögtön, de még mindig épp elég pénzt látnak e téren a kiadók, hogy egy idő után beadják a derekukat. Azonban az Uncharted nem ilyen. És talán nem túlzok, ha azt mondom, fantasztikus játékmenetével és gyönyörű környezetével megteremtette a videojátékok Indiana Jonesát és pusztakézből adott egy maflást Lara Croftnak.
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 4 napjanagyon sajnálom, hogy nincs pc-re. tolnám ezerrel
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 3 napjaAz első sokkal jobb volt.
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 3 napjaszerintem meg pont nem. a másodikban sokkal több az akció, nagyobb a terület is.
totyak
15 éve, 3 hónapja és 3 napjaSajnos a PC-sekkel sok fejlesztő mostohán bánik. Ebbe bele kell törődnünk.