Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Remedy-játékok során még nem igazán találkozhattunk effektíve mellékküldetésekkel, ám a Control esetében megpróbálkozik ezzel a formátummal is a csapat, amiből most kaptunk egy vaskos prezentációt. Közel 20 percnyi anyagon vehetjük szemügyre a játék egyik mellékküldetését, amit teljes terjedelmében kiélvezhetünk, ebből kifolyólag pedig megannyi olyan jelenettel is gazdagodunk, amit korábban még nem láthattunk.
Ismételten ki kell emelnünk, amit már a korábbi gameplay felvételek során is észrevehettünk, hogy az arcanimációk elképesztően minőséginek ígérkeznek, de inkább nézzétek meg ti magatok is, íme:
patrik94
6 éve, 6 hónapja és 1 heteBelepörgetgettem, mert nem akarom magamnak elspoilerezni a játékot, de abban megint biztos vagyok hogy nem fogom első körben megvenni.
warriorautobot
6 éve, 6 hónapja és 6 napjaSzerintem jó lesz ez a játék, de nem teljes áron!