Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy Diablo IV hardcore módban játszó felhasználó elvesztette minden fejlődését 4 éves gyermekének köszönhetően, miután elfelejtette, hogy a játék nem áll meg, amikor megnyitja a beállítások menüt. A hardcore annyiban kockázatos, hogy a játékos karaktere törlődik, ha meghal és a szerver megszakadását (Wi-Fi kikapcsolás) is halálként kezeli. Most egy -Nok nevű Reddit-felhasználó gyászolja 80-as szintű karakterét, aki meghalt, miután néhány pillanatra felügyelet nélkül hagyta a számítógépét, így a 4 éves gyermekének elég ideje volt arra, hogy hozzáférjen és véletlenül megölje a karaktert.
A szerencsétlenül járt felhasználó csak egy rövid szünetet tartott, hogy elkészítsen néhány tacót, majd visszatérve azt tapasztalta, hogy karaktere már nem él. Ekkor létrehozta a posztot, hogy figyelmeztetésként szolgáljon a többi Diablo IV játékosnak.
A hozzászólók részvétüket fejezték ki és különböző „büntetéseket” javasoltak: a gyermeknek ne márkás ketchupot vegyenek, vagy 80 napig brokkolival etessék. -Nok válaszában azt írta, hogy nem haragudtak a gyermekükre, de elment az étvágya.
patrik94
2 éve, 6 hónapja és 3 hete„nem haragudtak a gyermekükre, de elment az étvágya”
Kurvanagy! xD
vape
2 éve, 6 hónapja és 3 heteHát az kurva kellemetlen! 😄
zender
2 éve, 6 hónapja és 3 heteAz a rohadt taco… azzal mindig csak a baj van. 😄
fighterlaci
2 éve, 6 hónapja és 3 heteSzegény faszi bameg. 😄
petrovicsz
2 éve, 6 hónapja és 3 heteBiztos kitéptem volna a maradék hajamat! xD xD xD