A Lighthouse Interactive azonban most újra kedveskedik nekünk néhány screenshottal, amelyeken különböző hajótípusokat csodálhatunk meg. Az egészen pontosan három darab képen megismerhetjük a hajók adatait és kapunk hozzájuk rövid leírást is, ez a játékban fontos szerepet fog kapni. Ugyanis egyáltalán nem lesz mindegy milyen hajót választunk csatázásra és milyent például kereskedésre, mivel ilyen dolgokat is eszközölnünk kell majd az East India Company-ban.
Az RTS skatulyába helyezett játék a 17-18. századba repít el minket, a kalózok korában, szüleinket is ők ölték meg, ugye ebből bontakozik majd ki a sztori. A ma befutott hírszösszenetben a kereskedelemre tértek ki leginkább, amiből ugye a legkönnyebb pénzt keresni egy olyan flotta előteremtéséhez, amellyel már szembe szállhatunk a kalózok hadával. Természetesen a képeken bemutatott három hajótípus csak étvágygerjesztő, még rengeteg modellt ígérnek a fejlesztők. Megtudtuk azonban, hogy kereskedhetünk például fűszerekkel, teával, szövetekkel és minden arra a tájegységre jellemző termékkel.
Jó stratégaként az elmondottak alapján érdemes lesz először a kereskedelmi flottánkat kiépíteni rendesen, hogy a zúduló sok pénzből egyre nagyobbak legyünk. Természetesen csatahajókra is szükségünk lesz, ugyanis a kalózok majd megtámadhatják kereskedő hajóinkat és akkor nem lesz menekvés, harcolni kell. A harcrendszerről kisdobos becsület szavukra megesküdtek a fejlesztők, hogy nagyon jól kidolgozzák és szeretnék valami újdonságokkal is feldobni. Az East India Company nagyon jól halad az úton, hogy a kalózos játékok egyik legjobbja legyen...