A múlt héten a Miskolci Rendőrkapitányság DVD hamisítással foglalkozó magánszemélyek ellen sikeres akciókat hajtott végre Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén négy településen, Miskolcon, Tiszalúcon, Mezőcsáton, Hangácson. A miskolci rendőrök három videotékát, egy számítástechnikai szaküzletet és két DVD másolással foglalkozó magánszemély lakását kutatták át. A rendőrségi akció során hozzávetőlegesen 4000 darab, illegálisan másolt filmeket tartalmazó DVD-t és közel 1000 VHS kazettát foglaltak le. A szerzői jogokat sértő filmeket tartalmazó DVD-ken és videokazettákon kívül számos, szintén illegális videojátékokat, illetve szoftvereket tartalmazó MP3, CD és DVD hordozókat foglaltak le valamint a másolással foglalkozó videotékákban és magánlakásokon másolásvédett DVD-k nagyüzemi másolására is alkalmas számítógépek és videó-berendezések kerületek lefoglalásra.
A miskolci rendőrök az akció keretében olyan magánszemélyt is előállítottak, aki nagy mennyiségben illegális DVD-ket állított elő és sajtóhirdetés útján ajánlotta fel a jogsértő termékeket forgalmazásra, és akinek lakásán mintegy 1800 szerzői jogsértő DVD-t foglaltak le. A rendőrségen üzletszerűen elkövetett szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett alapos gyanúja miatt 7 személy ellen folyik az eljárás. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.
Mihály György, az ASVA kuratóriumának elnöke az esettel kapcsolatban kijelentette Az ASVA a rendőrséggel együtt a jövőben is erélyesen fellép az audiovizuális kalózkodás ellen. A Büntető Törvénykönyvbe ütköző, szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén az elkövető a legsúlyosabb esetben akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel, enyhébb esetben pedig akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy komolyabb pénzbüntetéssel büntethető. Erre jó példa egy olyan korábbi ügy, amelyben a Nyíregyházi Városi Bíróság már jogerős ítéletet hozott, és amelyben egy hamis kazettákat és DVD-ket árusító magánszemélyt két év felfüggesztéssel 10 hónap fogház büntetésre ítéltek.
Az ASVA közhasznú alapítványként működő szervezet, legfontosabb célja, hogy védje az audiovizuális termékek (filmek) szerzői jogait és harcoljon a DVD, videó CD-k, egyéb hordozók, valamint interaktív játékok hamisítása, illegális internetes letöltése és terjesztése ellen. Az ASVA felderítő és szakértői munkájával segíti az Országos Rendőrfőkapitányság, valamint az ország területén működő többi megyei, illetve helyi rendőrkapitányság munkatársait a szerzői jogsértéssel kapcsolatos esetek felkutatásában és ennek az együttműködésnek eredménye a múlt heti Borsod-Abaúj-Zemplén megyei akciósorozat is.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei akciók szorosan illeszkednek az ASVA új, minden eddiginél erőteljesebb, szerzői jogérvényesítési programjához, melynek első fázisát az a nagyszabású média-kampány jelentette, melynek során a televízióban és a mozikban országszerte százezrek láthatták a filmkalózkodás elleni felhívásokat.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteNem semmi mértékű kalózkodást folytattak. 4000 db. 😮
wazko
12 éve, 5 hónapja és 3 heteSzép szám
sasikaa
12 éve, 5 hónapja és 3 hetebelegondoltatok, hogy akkora biznisz, ha ekkora mértékben csinálod, hogy még lehet meg is éri a 2 év ami a példában is van? Gondolkodjatok…
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn azért kerülöm a börtönt bárki bármit mondjon 😄
scal
12 éve, 5 hónapja és 3 hetekét év? annyival már simán lehet vagánykodni a csajok előtt 😄
marduk
12 éve, 5 hónapja és 3 heteA börtöncsajok előtt lehet. 😄
boston
12 éve, 2 hónapja és 3 heteTiszalúcon? Itt minek vótak? 😄