A frissen közkézre jutott képeket talán felesleges kommentálni, hiszen az igazi Duke Nukem fanatikusok nagyjából mindenre ráismernek, amire nem, az újdonság lett volna a Forever esetében, ilyen például a hatalmas Monster Truck-kal való száguldozás, ami valljuk be, illik főhősünk karakteréhez.

Egyelőre csak pletyka szinten, de felmerültek érdekességek a Duke Nukem Forever kapcsán, melyek közül felesleges lenne bármelyiket is komolyan venni, viszont reménysugárként megjelent a horizonton a jogok eladása, amely így értő kezek közé kerülhetne, és esetleg a Duke Nukem Forever megjelenéséhez is vezethetne, mert, mint kiderült az elmúlt napok terméséből, nem tétlenkedéssel töltötték el a fejlesztők ezt a sok-sok évet. Ha nem hinnéd el, akkor bizonyítékképpen álljanak itt a frissen befutott screenshotok, amelyre értetlenkedő szempárok is figyelhetnek, hiszen ha ezeket előbb nyilvánosságra hozzák, még bármi megeshetett volna.

Ha hivatalos forrásokból származó információkhoz jutunk, akkor azt azonnal megosztjuk veletek, egyelőre csak gyönyörködjetek az in-game felvételeken.