A csapat neve minden okot megad arra, hogy reményteljesen tekintsünk a produkcióra, ami egy sötét hangulatú fantasy RPG lesz, a stílus fanatikusainak nagy örömére. A nem is olyan régen odapasszított Origins jelző pedig azt kívánja éreztetni, hogy a csapat visszanyúl a gyökerekhez és a régi, jól bevált módszereket fogja alkalmazni, természetesen egy kicsit továbbgondolva.

A játék az összetettebb RPG-k sorát fogja erősíteni és a rengeteg újdonságnak köszönhetően elképesztő játékmenetre is számíthatunk, ahol a sorsunkat tényleg mi alakítjuk, teljes valójában. Ehhez hozzátartozik az is, hogy karakterünk előzményeit is mi választhatjuk meg, ennek folyományaként többszöri végigjátszásra van ítélve a játék, amit semmiképpen sem neveznénk hátránynak. Persze a Baldur’s Gate és társain edzett fanatikusok már alig bírják ki a megjelenésig fennmaradt időintervallumot, most egy kicsit csökkenthetünk a vágyakon (vagy feltüzeljük éppen, kinek mi), hiszen a Dragon Age ismét megmutatja magát néhány screenshoton át, amik hihetetlen hangulatot sugároznak. Várjuk a megjelenést, de addig faljátok fel a friss képeket…