Igaz a Dragon Age tavaszi megjelenése nem volt hivatalosan kikiáltva, de reménykedtünk és több helyen is így tűnt fel, most azonban már teljesen biztos, hogy 2009 második felére csúszik a megjelenés, ami egy elég széles időintervallum, így csak további kérdőjelek maradtak előttünk, legalábbis addig mindenképpen, amíg valaki ki nem mondja a hivatalos megjelenés pontos havát és napját.
De az az idő még messze van és valószínűleg a konzolos és PC-s verziók sem egy időben fognak megjelenni, mint az a tervek szerint történt volna, de jelen pillanatban úgy gondolom ez a legkevesebb. Cserébe ha igazán jól összedobják a játékot, hatalmas sztorival, méltón a BioWare névhez, akkor megéri a várakozást, hiszen biztos nem jó kedvükben csúsztatták el ennyire a megjelenést az illetékesek.
A fennmaradó időben minden bizonnyal további csinosítások, finomhangolások lesznek elvégezve a produkción, hogy a kész verzió a lehető legtökéletesebb legyen. Az is lesz, ez biztos, hiszen a BioWare amihez eddig hozzányúlt, abból nagyon rossz nem sült ki... A jelenlegi tervek alapján tehát 2009 második féléve a mérvadó, ha a Dargon Age megjelenését említjük. Sajnáljuk, de amit meg kell tenni, azt az EA megtette...