Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Több, mint harmincezer felhasználó élhette át személyesen, hogyan omlik össze a rendszer a karácsonyi megnövekedett forgalom alatt, melyet egy cache-hiba okozott, a Valve pedig most még bővebb magyarázatot adott a történtekre. Fény derült arra, minek is volt a következménye a felmerülő cache-hiba, amely teljesen összekeverte a felhasználói fiókokat és a nyelveket: a szerverek az átlagoshoz képest 2000%-os túlterheltséggel dolgoztak, amit csak tetőztek a beérkező DoS-támadások (szolgáltatásmegtagadás), ám nem ezek okozták a személyes adatok (bankkártyaszám utolsó két számjegye, vásárlási előzmények) nyilvánosságra kerülését.
A felelős éppen a Steam ellenük alkalmazott, helytelenül telepített programja volt, ezért kényszerültek a rendszer teljes leállítására. A Valve munkatársai jelenleg igyekeznek felvenni a kapcsolatot azzal a 34 000 felhasználóval, akiket feltehetőleg érintett a probléma, valamint továbbra is megerősítik, hogy felhasználói adataink biztonságban vannak és igyekeznek erősebb védelmi rendszert kiépíteni a jövőben.
totyak
10 éve, 2 hete és 2 napjaÉn sem tudtam belépni akkor, de nem izgatott különösebben. Bankszámla adatokat meg nem adok meg sehol.
ryuthestar
10 éve, 2 hete és 2 napjaLegalább nem csak mi konzolosok kapjuk állandóan a kis pistike hadjáratot…xd
zender
10 éve, 2 hete és 2 napjaTeljes mértékben kimaradok az ilyen bulikból. Pont azért amiért totyak is: nem adok meg adatokat.
kpal
10 éve, 2 hete és 2 napjaValve serénykedjen ,mert igen szép haszont markolnak fel. És akármikor legyen az ünnep egyből lépjenek ha valami gubanc van.
warriorautobot
10 éve, 2 hete és 1 napjaHát így jártak a PC-sek! 😛
Ők is mindig így nyilatkoznak a konzolosokról. 😛
totyak
10 éve, 2 hete és 1 napjaCsak azok, akik rosszindulatúak. Nem is értem miért jó az valakinek, ha a másiknak rossz.