DIRT 2: DirectX 9 vs. DirectX 11 grafikai összehasonlítás

2009. november 24.
4.3521
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár az első DirectX 11-es technológiát támogató játék címéről már sajnos lecsúszott a DIRT 2, mert a Battleforge elcsente előle a megtisztelő titulust, abban mégis biztosak lehetünk, hogy a lehetőséget a legjobban ez az alkotás fogja először kihasználni, hiszen nem egy égből kapott, néhány nap alatt összerakott patch áll majd mögötte, hanem a Shader Model 5.0 támogatással egyetemben hónapok hosszú munkája.
 

Ez természetesen meg is látszódik majd a játékon, hiszen bár a konzolos változatok is szépek voltak, a 11-es DirectX valóban képes olyan apróságokat kihozni a grafikából, amire nem is gondoltunk volna.

Bár - talán trehányságból -, de több konzolos cikkből is kimaradt a két új technológiának az ismertetése, de legalábbis megemlítése, amely egy kis lépés ugyan, de mégis nagyon fontos tényezője a PC-s játékiparnak, hiszen a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Windows 7 is használja már. Személyi számítógépekre egyébiránt még nem, de néhány napon belül már kapható lesz a program, amelyről külföldi kollégáink készítettek néhány olyan screenshotot, amelyeken összehasonlítják, hogy mennyi különbség érződik a DirectX 9 és 11 technológia között. Ha kíváncsi vagy rá, akkor csak nézd át az alábbi képeket, majd véleményedet nyugodtan oszd meg velünk a témával kapcsolatban.


DIRT 2: DirectX 9 vs. DirectX 11 grafikai összehasonlítás - 2. kép


DIRT 2: DirectX 9 vs. DirectX 11 grafikai összehasonlítás - 3. kép


DIRT 2: DirectX 9 vs. DirectX 11 grafikai összehasonlítás - 4. kép


DIRT 2: DirectX 9 vs. DirectX 11 grafikai összehasonlítás - 5. kép


DIRT 2: DirectX 9 vs. DirectX 11 grafikai összehasonlítás - 6. kép


DIRT 2: DirectX 9 vs. DirectX 11 grafikai összehasonlítás - 7. kép


8 hozzászólás

richie8

12 éve, 10 hónapja és 15 napja

Én is csak az élességet látom mint különbséget, de ha lenne egy gameplay videó a két DX verzióval, akkor biztosan más is szembetűnne.

válasz erre

Vendég

15 éve, 1 hónapja és 1 napja

kill you

válasz erre

Vendég

15 éve, 1 hónapja és 1 napja

putos

válasz erre

Vendég

15 éve, 1 hónapja és 1 napja

putos

válasz erre

Vendég

16 éve, 11 hónapja

Vagy csak a Dirt2 -őt könnyebb eladni, ha dx11 es gaménak hirdetik?

válasz erre

Hori a (hun)

16 éve, 11 hónapja és 4 napja

Szerintem is csak élesebb a kép. De ha űtős videókártyád van akor felrakod maxra akkor ugyanilyen. Saját tapasztalásom, mert nem rég vettem jobbat és ezzel már tű éles a kép.

válasz erre

Shade

16 éve, 11 hónapja és 4 napja

Csak annyi, hogy élesebb a kép.

válasz erre

Vendég

16 éve, 11 hónapja és 5 napja

azta, gyakorlatilag tűéles a dx11-el. szép.meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja