Diablo III: Továbbra sincs megjelenési dátuma a játéknak

2009. november 23.
2.1501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Blizzard ütemtervét nagyjából már ismerjük a jövőt illetően, avagy nagyon jól tudjuk, hogy a 2010-es esztendő első felében érkezik a StarCraft II, míg a másodikban a World of Warcraft legújabb kiegészítője.
 

Azonban van egy harmadik Blizz játék is, amelyet lassan már fattyúgyerekként tartunk számon, ez pedig nem más, mint a Diablo III, amelyről sajnos a Blizz mélyen hallgat, legalábbis, ha a megjelenési dátumról van szó. A cég egyik fejese azonban kifakadt egy, a Techland-nek adott interjújában.

Rob Pardo-t ugyanis újfent a harmadik Diablo érkezéséről kérdezték, mire ő kikelt magából, és ismét megerősítette, hogy "biztosan nem érkezik a jövő esztendőben". Elmondta továbbá a kérdező újságírónak, hogy a Blizzard általában mindig évekkel korábban bejelenti játékait, hogy tudjanak róla a rajongók. Rob azonban feltette a költői kérdést: "De tudod mit? Legközelebb már nem fogjuk ezt tenni!" A nyilatkozat alapján tehát kiderül, hogy a cég vezetésének már kezd elege lenni a sorozatos kérdezősködésekről a Diablo III érkezéséről, amely tehát már egy újabb hivatalos forrás szerint sem érkezik meg 2010-ben.

Pardo úr ugyanakkor megjegyezte, hogy kicsit elege van a sok hamis dátumból, amelyek játékukkal kapcsolatban jelentek meg, tehát hagyjuk is nyugodtan dolgozni őket, törődjünk bele, hogy jövőre még nem tölthetjük be a játékot, és nagyjából egy év múlva majd visszatérünk a témára. Addig is van mit várni a Blizzard csapatától, vagy nem?
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások