Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard tipikusan azon játékkiadók egyike, akik tisztában vannak azzal, hogy a műhelyükben formálódó játék egy kultikus darab lesz, hiszen a komoly múlt mellett, egy komoly rajongótábor is övezi a Diablo nevet. Ennek az a következménye, hogy egy kicsit húzzák a rajongók agyát, és nem a szokványos "egyszerre lerántunk minden leplet" elvet követik, hanem a "mindig csak egy kicsi információ" útján haladnak. Így történt ez most is, hiszen három screenshot mellett előkerült a kezelőfelület kérdése.
A legegyszerűbben úgy lehetne jellemezni a Diablo III ezen részét, mintha a World Of Warcraft és a Diablo II keveredtek volna, ezáltal pedig egy átlátható és "tetrisz-mentes" kezelőfelület került bemutatásra, ahol egy tárgynak, egy egységnyi helye lesz. Az inventory természetesen bővíthető lesz, hasonlatosan az említett Blizzard MMO-hoz, ezzel is elkerülve azt, hogy rövid távon teljesen beterítsük virtuális hátizsákunkat.
Ha kíváncsi vagy rá, hogyan is fog kinézni a Diablo III kezelőfelülete, pillants rá az alábbi képekre, amelyeket kinagyítva még számos érdekességre is fényt deríthetsz.
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 hetehogy kel leszedni a diablo 3 mat??????????????? fiuk
‘
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 hete😕😕😕 egy letöltést sem találok
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 heteNEMTOM HOL KELL LETÖLTENI😕😕😕😕
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetehol lehet leszedni 😕😕😕😕😕😕😕
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 1 heteti tényleg ilyen hülyék vagytok? majd egy másfél év mulva lesz kész a játék..