Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már-már az a gyanúnk, hogy olykor maga a Blizzard sem tudja, végül is szárnyaik alá óhajtják-e venni a konzolokat, avagy sem. Történt a napokban, hogy a vállalat egyik munkatársa látszólag meglehetősen félreértelmezhetetlen módon - már használni sem merem ezt a szót: - alátámasztotta a hamarosan megjelenő Diablo III konzolos verzióinak érkezését - ám alig egy napra rá a vállalat ismét nyilatkozott. Ezúttal azért, hogy lelombozzon bennünket.
Nos hogyan is kezdődött az egész? Először is a semmiből előbukkant a @Bashio twitter nicknévre hallgató közösségi menedzser, hogy egy roppant egyenes „alátámasztja avagy cáfolja, hogy a Diablo 3 konzolokra is jön?” kérdésre rendkívül egyértelmű választ adjon:
Jah. Josh Mosqueira a Diablo konzol projektjének vezető designere.
A történet persze akár itt is véget érhetne, ám ma újfent beszédre nyílt a Blizzard szája, és ami kijött rajta… azt az igazat megvallva se nemnek, sem igennek nem ajánlott betudni:
Bashiok Twitteren adott válasza azt hivatott alátámasztani, hogy aktívan mérlegeljük a Diablo III konzolverzióinak lehetőségét, miként azt korábban is állítottuk.
Most tehát egy újabb (nemhivatalos) „nem”-mel kerültünk közelebb – vagy épp távolabb – az igazságtól, bár nem mondhatni, hogy ezzel oda a remény. Hiszen a vállalat valóban toborzott/toboroz konzolszakértőket… A pénzt pedig csak a legindokoltabb esetben szokás kihajigálni az ablakon.
vendeg
14 éve, 1 hete és 10 órájaJó lenne boxra
vendeg
14 éve, 1 hete és 9 órájaNekem már a Diablo2 is unalmas volt. Ez nem is mozgat. Úgy meg hogy évvégén váltottam PC-ről PS3-ra, főleg nem..
marco
14 éve, 1 hete és 9 órájaÉn is azon kevés gamer közé tartozom, akiket teljesen hidegen hagy a Diablo. Sosem játszottam velük. De ez a varia iszonyat baromság. Ha egyszer kiszivárogtatnak valamit – elég feltűnően szándékosan – azt ne csak azért tegyék hogy fenntartsák a figyelmet…😖
vendeg
14 éve, 1 hete és 9 órájaÉn azt nem értem miért nem rugják ki a francba azt a formát amelyikállandóan kavar. Ez már nem az első ilyen eset.😖
doublew
13 éve, 10 hónapja és 4 heteA hivatalos oldalukon volt hirdetés hogy keresnek konzol szakértőket!Az blizzardosabb lett volna ha azt irják erre hogy „coming soon” 😄