Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom továbbra sem áll le a Street Fighter V Arcade Edition tartalmának folyamatos bővítésével, most pedig úgy döntöttek, hogy Devil May Cry és Mega Man kosztümökkel látják el a játék karaktereit. Azt már tudjuk egy ideje, hogy az új frissítéssel érkezni fog Cody a Final Fight szériából, most viszont kiderült, hogy a Capcom ellátja a Street Fighter bunyósait a Devil May Cry széria karaktereinek ruházataival. Egészen pontosan Ken egy Dante kosztümöt, Ed pedig Nero kinézetét kapja meg, mindkettő négy dolláros árcédulával érkezik.
A Capcom itt nem áll meg, ugyanis Laura a Devil May Cry 4-ből ismerős Gloria öltözékét kapja meg, Rashid pedig kap egy Mega Man kinézetet, amit még nem tudunk jelenleg hogyan fogunk tudni kiváltani.
A Survival mód is kap egy kis ráncfelvarrást, ugyanis most már halál után lesz lehetőségünk újraéledni 1000 kreditért cserébe, illetve elfogyasztható kaják is jönnek, ezek karakterünket különféle módon fogja erősíteni. A frissítés még behozza a Fightning Chance-t is, ahol Menat-nál tudunk ötszáz kredit ellenében véletlenszerű tárgyakat szerezni.
Az érkező kosztümöket alább megtekinthetitek.
santonio
7 éve, 6 hónapja és 4 heteÉn ezt sosem értettem mire jó. Ez a játék ez, az a játék az. És ennyi.