Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Valami elképesztően beteg mozgóképek láttak napvilágot a lengyel Madmind Studio fejlesztésében készülődő Agony-ról, amelyben a jelek szerint egy valódi túlvilági kalandot élhetünk majd át, méghozzá köntörfalazás és rózsaszín köd nélkül. Az alábbiakban ugyanis megcsodálhatjuk az Agony első teljes kedvcsinálója mellett az első gameplay felvételeket is, amelyben a pokol legmélyebb bugyraiban, egy erőteljes démon irányításával félelmetes, felkavaró, érthetetlen és egyben beteg pillanatok várnak ránk, ami egyelőre nem tűnik éppenséggel túlélő horrornak, de ez esetünkben egyáltalán nem is baj.
Az Agony egyébiránt PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelenhet majd meg 2017 második negyedévében, és olyan hallgatni valók ajánlottak hozzá a képsorok alapján, mint a Mayhem, az Abruptum vagy a Denial of God.
zender
8 éve, 10 hónapja és 3 heteEz nagyon komoly lett! 😮
rdave
8 éve, 10 hónapja és 3 heteEz valami kib_szott gonosz. Megmutatnám pár mélyen vallásos emberkének. 😄
totyak
8 éve, 10 hónapja és 3 heteBasszus, ez komoly ijesztő. Nem azért, mert megrémülök, miközben nézem, hanem mert belegondoltam, hogy milyen beteg elméje és lelke lehet azoknak, akik ezt kitalálták és elkészítették. És ijesztő, hogy ilyen emberek vannak.