Decemberre tolták a The Day Before megjelenését

2023. november 02.
18.5721
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Miután hetek óta óriási csend honolt a játék háza táján, szinte biztosak voltunk benne, hogy nem jelenhet majd meg a The Day Before az előre kijelölt november 10-i időpontban, hiszen a készítők eltolták a premiert.

Egyelőre azonban még nem csúsztunk át a jövő esztendőre, éppen ellenkezőleg, a tervek szerint december 7-én számíthatunk a The Day Before megjelenésére, ellenben biztosak lehetünk benne, hogy ebben az időpontban is még csak egy korai változat indulhat útnak.

Ezért várhatóan 39 eurót kérnek majd a készítők a Steamen keresztül, hiszen idén még csak PC-re jelentetik meg, és csak azt követően hozzák el konzolokra, ha megfelelő állapotba hozták ehhez.
The Day Before az előre kijelölt november 10-i időpontban, hiszen a készítők eltolták a premiert.'>
3 hozzászólás

Patrik94

1 éve, 7 hónapja és 21 napja

Annyi baj legyen, kivárjuk.

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 7 hónapja és 21 napja

Egy hónap nem nagy.

válasz erre

VaPe

1 éve, 7 hónapja és 21 napja

Az még nem is olyan vészes csúszás.

válasz erre
The Day Before
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja