Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okostelefonok piacán már viszonylag régóta felvetődött a moduláris készülékek ötlete, komoly és jól használható megoldás azonban még nem igazán érkezett. A Google Project Ara névre keresztelt megoldását sokan nagyon várták, ám még mindig nincs konkrétum az ügyben, egy európai vállalat azonban más szemszögből közelítette meg a dolgot. A Fairphone 2 ugyanis modulárisnak mondhatja magát, hiszen a felhasználók a kis darabkákat a készülékházon belül cserélgethetik.
Ezzel viszonylag könnyen áthidalták a külön darabokból álló okostelefonoknál felmerült problémákat, de természetesen a Fairphone 2 sem lesz olcsó. Az 525 euró környékén debütáló újdonság egyébként 5 hüvelykes Full HD kijelzőt, 2GB memóriát és egy Snapdragon 801-es processzort vonultat fel. Egyelőre sikeresnek tűnik a projekt, hiszen több mint 20 000 előrendelés érkezett, ám arról nem sokat árultak el, hogy később mivel bővíthetjük majd a készüléket.
totyak
10 éve, 2 hónapja és 3 heteSokaknak vonzó ez az új vonal. Kíváncsian várom, hogy mi lesz belőle. Egyáltalán mit lehet majd kicserélni és mennyi választási lehetőség lesz, az a kérdés.
kpal
10 éve, 2 hónapja és 3 heteEz még túl drága , ha elterjed kellően akkor többi gyártó is rámoccan.
mordorer
10 éve, 2 hónapja és 3 heteSemmi értelmét nem látom, szerintem nem lesz sikeres.
rdave
10 éve, 2 hónapja és 3 heteE mellé milyen finom is volna egy olyan lehetőség, hogy szabadon telepíthetnék játszi könnyedséggel OS-t. Ez a vegyél új telefont egy droidért elég gáz felállás.
warriorautobot
10 éve, 2 hónapja és 3 heteÉs milyen OS-t fog futtatni?
Mert erről nem esett szó a cikkben.
szthomas
10 éve, 2 hónapja és 3 heteSzerintem túl drága lett… Én tuti olcsóbban dobnám piacra, ugyanis alap anyag ügyileg kijön (most mondok egy hülyeséget) 20euróból. És ha nem 500%+os haszonra hajtanának hanem pl 200%osra akkor sokkal jobban fogyna a dolog, így végeredményben ugyanott tartanának. Csak éppen nem 20.000 előrendelése lenne hanem 200.000.
Tehát véleményem szerint kevesebbért kéne adni, és több fogyna.