Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem lehet nem észrevenni, hogy az Apple komolyabban is rákapcsolt arra, hogy meghódítsa magának a játékipart, illetve kivágjon magának abból egy kis szeletet, a Broken Sword 2 után ugyanis egy újabb olyan kiváló alkotás megjelenéséről írhatunk nektek, amelyik a cég egyik készülékére érkezik, és korábban már meghódított néhány platformot. Ez nem más, mint a 2D Boy csapatának műhelyében elkészült World of Goo, amelynek iPad-re érkező változata végre pontos megjelenési dátumot kapott.
Így máris jegyezhetjük is fel, hogy a program a jövő héten csütörtökön, avagy december 16-án várható az App Store kínálatába, aminek köszönhetően egy olyan World of Goo-t kapunk, ami a kis készülék irányítására szabottan még azoknak a játékosoknak is új élményt és izgalmakat kínál, akik eddig más platformokon játszották ki a programot. Ne feledjük továbbá, hogy az illetékesek már dolgoznak a World of Goo folytatásán, így hamarosan egy bejelentéssel is gazdagodhatunk talán. Addig is, december 16-án irány az App Store és a World of Goo iPad-ra.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaPc-n végigjátszottam a játékot és nagyon élveztem. Az elején azt hittem, hogy sima ügy lesz minden pálya, de a végére nagyon kemény feladatokat állítottak a játékos elé. Én élveztem.