Az évek folyamán, de főleg az utóbbi néhány esztendőben, többször is előkerült a játék, sokszor csak említés vagy hasonlat szintjén, de előfordult, hogy elmélázás közben, egy feldolgozásban reménykedve. Aki utóbbi táborhoz tartozott, az a mai napon kapni fog egy óriási reménysugarat, hiszen a projekt eredeti fejlesztője, a Remedy, újra bejegyeztette a Death Rally nevet, méghozzá „computer game software” megnevezéssel, ami olyannyira félreérthetetlen, hogy már csak a hivatalos bejelentést kell megvárnunk hozzá.
Nyilván, amíg hivatalos állásfoglalás nem érkezik, addig felesleges találgatnunk, hiszen nem kizárt, hogy egy remake, vagy egy folytatás készülődik a kultikus alkotáshoz, mindenesetre legyen bárhogyan is, mi kiemelten várjuk róla az első információkat!
dru
16 éve, 3 hónapja és 1 heteYeah!😎 Minden idők egyik legjobb autós játéka, aki nem próbálta, AZONNAL pótolja be. És az MS messziről kerülje el az egész projektet, mert képesek lesznek ebből is exkluzív doboztartalmat csinálni.