Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Electronic Arts egy új mozgóképpel örvendeztette meg a Dead Space 2 című horrorjáték rajongóit, amelyben Isaac Clarke épp egy vasútállomásra ér, ahol vonatra száll és ott folytatja az ádáz mutánsok elleni véres küzdelmet. A pályán az lesz a feladatunk, hogy beindítsuk a szerelvényt, majd élve eljussunk célunkig, közben pedig számos szörnyet kell lekaszabolnunk. A matéria idén január 28-án fog megjelenni Európában PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, tehát szerencsére már nem kell sokat várnunk a termék kibocsájtási időpontjáig.
A Dead Space második részében főhősünknek ezúttal a Sprawl nevű űrállomáson gyűlik meg a baja a kegyetlen Necromorph fertőzöttekkel, ráadásul még ki sem heverte teljesen a három évvel ezelőtt történteket, így a férfinak saját démonjaival is meg kell küzdenie. Isaac lelki békéje egyáltalán nem állt helyre a borzalmas események óta, nappal szörnyű látomások gyötrik, éjjel pedig rémálmok. Főszereplőnknek újra szembe kell szállnia az elvetemült sötét teremtményekkel, akik az űrbázison ölik halomszámra az embereket.
ajstyles
15 éve, 1 hete és 3 napjakivi vok rá🙂
vendeg
15 éve, 1 hete és 3 napjade hidegen hagy ez a game hihetetlen
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjanekem is volt ami hidegen hagyott aztán megszerettem🙂
ryosan
15 éve, 1 hete és 2 napjaAz első rész után kötelező!Úgyis annyira ritka mostanában a minőségi horrorjáték sajna.🙁
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjaNah ez a helyes hozzáállás😄
tevez11
15 éve, 1 hete és 1 napjaHatalmas játék.
Kár,hogy a magyar felirat lemarad róla,pedig az első részen volt.
Köszi ea……….
ajstyles
15 éve, 1 hete és 1 napjapontosan🙂 köszi ea😄
totyak
15 éve, 1 hete és 1 napjaNagyon rideg a vidi, tetszik. Az elején, ahol elkezd vibrálni a kép, azt hittem beszart a laptopom 😄 aztán rájöttem mi van.
ajstyles
15 éve, 1 hete és 1 napjaLOL