Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az E3-as felhozatalból a Deep Silver gyöngyszeme sem maradhat ki: természetes, hogy a Dead Island is végigvonszolja magát az expó kifutóján, hisz lehengerlő képeivel és megfoghatatlan hangulatot keltő videói már az idei év legvártabb játékai közé emelték az idők során. Tudni akarunk róla! Látni akarunk belőle, amit csak lehet! A mai szent napon végre egy dátumot is elsütött nekünk a kiadó - aminek már jócskán ideje volt már -, emellett még egy az E3 jegyében készült trailer-t is az orrunk alá nyomtak. Nekünk más dolgunk sincs, mint habzsolni.
Időtlen-idők óta várunk már a napra, amikor a Dead Island, ez az ígéretes, Techland-gyártmányú zombikalapáló játék végre egy megjelenési dátumot is magáénak mondhat: s lőn, eljött az ominózus nap! Immáron tudjuk, hogy szeptember 9-étől számíthatunk az élőhalottak inváziójára, amikor is kaszát-kapát felkapva kell átvészelnünk valahogy az „embertelen” megpróbáltatásokat.
A trailer ezúttal is szerfelett magával ragadóra sikeredett [a zenéjét például egyszerűen képtelen vagyok megúnni], s noha láttunk már gameplay-videókat is, továbbra is azt mondom:
Holtával dicsérd a napot.
Platformok:
* PC
* Xbox 360
* PlayStation 3
marco
14 éve, 7 hónapja és 2 heteHátezzzzzzz, ISZONYAT JÓÓÓÓ!😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 2 heteJó lenne ha a következő resi is ilyen lenne…
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 2 heteNagyon várós!
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 2 heteDurva jelenetek vannak azért benne!
braddock
14 éve, 6 hónapja és 2 heteHát nekem nem tetszett én inkább asszem kihagyom!