Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A New York Comic Con keretein belül az Adhesive Games csapata bejelentette, hogy a hivatalos honlapon a mai naptól fogva lehet jelentkezni a Hawken zárt béta tesztjeire, amelyeknek köszönhetően először mutatkozhat be nagyobb nyilvánosság előtt is a mechákra kiélezett online akciójáték. A jelentkezéssel nem árt sietni, hiszen bár a készítők elmondása szerint szeretnének minél több embert beengedni a bétákra, de azok napra pontosan két hét múlva már meg is indulnak majd, így addig érdemes nyélbe ütni a jelentkezést.
A fejlesztők elmondása szerint ugyanis egészen pontosan október 26-tól egészen október 29-ig tartanak majd az első zárt béták, amelyeket újabb tesztek fognak követni és várhatóan még az idén elindulnak az első nyílt összecsapások is. A zárt bétákra IDE kattintva jelentkezhet bárki.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 napjaA linkkel valami gubanc van a cikk végén
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 napjaEz a link nem klikkelhető de én már jelentkeztem!
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 napjaNem lesz rossz progi
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 napjaEz egy jó játék lesz!
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 napjaEz egy jó játék lesz!