Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom, kihasználva a karácsony előtti hajrát, és szem előtt tartva azt, hogy az ünnepek alatt mindenki inkább a süteményekkel lesz elfoglalva, mintsem friss játékukkal, egy friss videósorozatot indított útjára, amelyet öt részesre terveztek, és elsősorban a Dark Void betöltése után fellelhető taktikai szabadságot prezentálják nekünk. Ennek hála az alábbi két és fél perces videón főhősünk az Archon egységgel folytatott elkeseredett harcát tekinthetjük meg, méghozzá kétszer is, ám míg első körben puszta erejére és fegyvereire hagyatkozik, addig második nekifutásra már segítségül hív egy érdekes járművet, amelyet a másik dimenzióban, a Bermuda háromszögben élő népek használnak.
Aki nem értené, hogyan kerül ide a rejtélyes háromszög, az bizonyára nem ismeri a Dark Void kiváló alapkoncepcióját, amely egy egyszerű pilótát állít a középpontba. Hősünk egy vihar következtében repülőgép szerencsétlenséget szenved, így kerül a háromszögbe, ahol azt tapasztalja, hogy az ott élők háborút akarnak indítani az emberiség ellen, amely természetesen végzetes lenne fajunk számára. Mivel hazaútról még nem tud, unalmában inkább szembeszáll a világ lakóival és teremtményeivel, mindezt néhány furcsa szerkezet, valamint egy jetpack segítségével. Ha szeretnéd közelebbről is megismerni az elhangzottakat, akkor íme, a videósorozat első része, várjuk a folytatást!
shade
16 éve, 1 hónapja és 2 heteEz igen állat lesz! 😄 Nemhagyhatom ki.