Történt ugyanis, hogy néhány kedves ember elindult szerencsét próbálni, méghozzá az időben, ami abból állt számukra, hogy belenyúlnak a történelembe, és úgy formálják, ahogyan nekik a legjobb. Mivel ezzel játszadozni nem kis veszélyt jelent, mi leszünk azok a jó munkásemberek, akik helyrerakják a gonoszokat, magyarul mi is elkezdünk utazgatni az időben, aminek hála egy játékon belül eljutunk a Polgárháborúba, vagy éppen a két világháborúba, és még számos más helyszínre, ahol a dolgunk csak annyi lesz, hogy az adott kor történelmét visszaállítsuk a könyvekben leírtakkal megegyezőre, majd jól megleckéztessük azokat, akik összegubancolták a szálakat.

Ha megtetszettek a leírtak, akkor most van számodra rögtön két jó hírünk is. Az első az, hogy az elhangzottakat két gameplay videó keretein belül a saját szemeddel is megnézheted. A másik pedig az lenne, hogy ha megtetszett a látvány, akkor az alábbi linkre kattintva a Darkest Of Days kipróbálható verziójához is hozzájuthatsz. Íme, minden tálalva, a többi már csak rajtad áll:

Darkest of Days demó