A Studio Crenetic műhelyében készülő alkotás középpontjában a zombik öldöklése áll, ehhez pedig számos különböző fegyver áll a rendelkezésünkre. A program fő helyszíne egy Hedge Hill nevű amerikai kisváros, amelyben egy négy fős túlélő csapatot kell irányítanunk tizenkét szinten keresztül. A játék története elég szokványosnak mondható, egy gyorsan terjedő fertőzés során az emberek friss húsra éhező élőhalottakká válnak és mindenkit elintéznek, aki az útjukba kerül. A vírus harapással terjed és már szinte mindenki oszló hullává változott a településen, alig maradtak túlélők. Két egyetemista srác piknikezni indul, de út közben meg kell állniuk egy benzinkútnál, ahol a kedves személyzet helyett vérengző pokoli teremtmények várnak rájuk. Az autójuk felrobban, így el sem tudnak rögtön menekülni a helyszínről és ezzel kezdetét veszi a véres játszma, amelyben az egyetlen cél a túlélés.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A német Headup Games kiadó hivatalosan is megerősítette sajtótájékoztatójában azt a hírt, miszerint késni fog a Trapped Dead megjelenése. A produktumot idén november 25-én bocsájtották volna ki PC-re, de a készítők nyilatkozata szerint csak december 16-án kerülhet legkorábban a boltok polcaira a zombis lövölde. A fejlesztőbrigád további időt kér a játék munkálatainak befejezésére, ugyanis azzal magyarázták a csúszás okát, hogy még át kell kicsit dolgozniuk a program fontosabb részeit, például a harcrendszert és a vezérlést.
shade
15 éve, 2 hónapja és 1 heteHát ez a játék tök béna. Megcsinálták felső nézetesre és ebből kifolyólag nincs tető sem….na de az árnyékoknak attól még nem kéne úgy vetülnie mintha tényleg nem lenne tető. Erre azért ügyelhettek volna. Na jó most nem azt mondom, hogy a játék rovására megy, de azért ilyet….😄
totyak
15 éve, 2 hónapja és 1 heteMég jó, hogy nem várom ezt a játékot, mert akkor rosszul érintett volna ez a hír. Nekem egyáltalán nem tetszik a játék kinézete.