Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Life is Strange első epizódja január 30-án érkezett, és azonnal levett minket a lábunkról, így már tűkön ülve várjuk, hogy folytathassuk a nagy kalandot, ami az eredeti tervek szerint március 13-án meg is történhetett volna. Hogy mi ez a feltételes fogalmazás? Mindössze az, hogy a Square Enix nemrégiben bejelentette: a kérdéses epizodikus kalandjáték következő fejezete sajnos nem jelenhet meg az imént említett, illetve betervezett időpontban.
A helyzetet nehezíti, hogy egyelőre még új időpontunk sincs, a Square Enix szerint ugyanakkor aggodalomra semmi ok, hamarosan ez is kiderül. A csúszás hátterében természetesen újfent az áll, hogy a fejlesztőknek több időre van szükségük a munkálatokhoz…
kpal
10 éve, 10 hónapja és 3 hetealapból mért nem egy normális időpontot adnak meg , mindig ez van ha sietni akarnak.
enceladus
10 éve, 10 hónapja és 3 heteHozzá vagyunk szokva 😄
supermanvsbatman
10 éve, 10 hónapja és 3 hetenem baj ha csúszik🙂
warriorautobot
10 éve, 10 hónapja és 3 heteHát ez engem zavar is meg nem is…
Zavar mert így az egész később fog megjelenni.
Nem zavar mert így nem a vizsgák alatt fog megjelenni a teljes játék. 😄
rdave
10 éve, 10 hónapja és 3 heteSajnálattal hallom… Nagyon várom!
sarakrael
10 éve, 10 hónapja és 3 heteA Half Life episode 2 is csúszott, a 3-ról nem is beszélve. A Sin episodes se érte meg a második részt, ez a sorozatosdi talán csak a Telltale-nek jött be, meglátjuk itt mi lesz.
totyak
10 éve, 10 hónapja és 3 heteAmikor elkészült a magyarítás az első epizódhoz (ami egyébként totál tele van hibákkal, ennek ellenére mégis tökéletesen érthető a történet), nem bírtam megállni és végigjátszottam. Nagyon rég volt már olyan játék, ami így odatapasztott a gép elé.
rdave
10 éve, 10 hónapja és 3 heteÓÓÓ, már van magyarítás? Akkor ideje lesz újrajátszanom. 🙂
totyak
10 éve, 10 hónapja és 3 heteVan, de mondom készülj, hogy tele van helyesírási hibákkal. A fordítás amúgy korrekt, csak a nagy kapkodás miatt szerintem nem lektorálta senki.