Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A litván Karaclan stúdiója a Square Enix Collective részeként készíti legújabb videojátékát, amely egy csodálatos és egyben elképesztően hangulatos akció-szerepjátéknak ígérkezik oldalnézetes megvalósítással és erőteljes párbeszéd-rendszerrel. A készítők által Ved névre keresztelt alkotáshoz ráadásul most bemutattak egy gameplay trailert, ami üres szavak helyett mindent megmutat nekünk a játékról, mely a tervek szerint 2018-ban láthat majd napvilágot PC-re és Xbox One-ra, de tervben vannak a mobilos változatok is.
A Ved elkészülése egyébiránt még nem biztosított, hiszen a Square Enix Collective honlapján indított kampány részeként kell elég szavazatot begyűjtenie az alkotásnak, amihez éppen az alábbi trailerrel szeretnének egy kis extra hírverést csinálni az alkotók.
hentes
8 éve, 5 hónapja és 3 heteNem rossz, így elsőre legalábbis.
vape
8 éve, 5 hónapja és 3 heteTetszik a látvány de ez inkább tényleg mobilra lenne jó.
totyak
8 éve, 5 hónapja és 3 heteA trailer alapján azt gondolom borítékolható, hogy összejön a kellő szavazat.
santonio
8 éve, 5 hónapja és 3 heteKedves játék, nagyszerű látványvilággal. Nekem nagyon bejön.