Csipre integrálható hűtőrendszert fejlesztettek ki amerikai tudósok

2006. augusztus 30.
1.8541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Washingtoni Egyetem tudósai egy olyan úttörőnek számító processzorhűtési eljárást dolgoztak ki, amely miniatűr voltának köszönhetően magára a lapkára integrálható.
 

A kisméretű eszköz gázrészecskéket küld egy elektromos mezőbe, ahol ily módon légáramlat keletkezik, amely hűti a csip felületét. Az áramlás sebessége az elektromos mező feszültségének növelésével vagy csökkentésével szabályozható. A miniatűr hűtőáramkör átlagosan alig 0,6 wattot fogyaszt, és a kísérletek alapján jelentősen csökkenti a lapka hőmérsékletét.

A találmány jelenősége óriási, mivel a processzorok órajelének, és általában teljesítményének korlátlan növelése éppen a túlmelegedés miatt nem lehetséges. A gyártók sokféleképpen, például többmagos lapkák alkalmazásával igyekeznek úrrá lenni ezen a problémán, ám a most nyilvánosságra hozott hűtőrendszer valóban hatékony megoldással kecsegtet.

A találmányt jegyző három tudós; Mamishev professzor, valamint két doktori hallgatója, Niels Jewell-Larsen és Chi-Peng Hsu, tovább folytatják a kutatást, céljuk pedig egy olyan piacképes megoldás kidolgozása, amely a következő generációs számítógépes csipeknél már alkalmazásra is kerülhet.
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja