Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A CES 2011 tegnap esti bejelentései között találkozhattunk a Torchlight nevével, amelynek PC-s változata az egyik legjobb manapság készült Diablo-klónok közé tartozott, sikere megkérdőjelezhetetlen volt, ám nagyobb babérokra is törhetett volna, ha megjelenik konzolokra. Ezt a hiányosságot a Runic Games is elismerte már, így történhetett, hogy tegnap este bejelentették, konzolokra is megérkezik a Torchlight. Pontosabban, csak egyetlen konzolra, mint ugyanis kiderült, nem terveznek PlayStation 3-as verziót.
Minderről a csapat vezére, Travis Baldtree nyilatkozott a mai napra virradóra, aki elárulta, hogy csak és kizárólag Xbox 360-ra fog megjelenni a konzolos Torchlight, a Sony-s változat sem korábban, sem a bejelentéskor nem került szóba, így bár lehet, hogy kétértelműen hangzott a „konzolokra is ellátogat a Torchlight” bejelentés, immáron teljesen hivatalos, hogy csak és kizárólag a Microsoft masináján lesz elérhető a játék. További konkrétumok ezzel kapcsolatban később várhatók.
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 heteNem baj az, úgyse akartam megvenni.🙂
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 heteez nagy game lesz
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 heteSzerintem meg gagyi lesz, egyáltalán nem baj hogy nem lesz PS-re.
vuxy
15 éve, 6 hónapja és 2 heteVárom…
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 heteén is, nagy game lesz!
ajstyles
15 éve, 6 hónapja és 2 hetekiváncsi vagyok rá, bár a grafika sztem nem lesz vmi huhh de jó